Nagy Attila




Nagy Attila



Mutatkozz be légy szíves és mondj valamit magadról!
Nagy Attila
Sziasztok! Nagy Attila vagyok 29 éves családos. 10 éve járom Európa utjait, mint legtöbben én is furgonon kezdtem. Azóta már a nagy vasat hajtom, immáron 8 és fél éve. Édes Apám 25 éve vezeti a kamiont. Már 5 éves korom óta ülök mellette, és már akkor tudtam, ezt alkarom csinálni. Mint a legtöbb olyan fiú, akinek szakma béli az édesapja. Szerencsém van, mert, már másfél éve apukám a kollégám is, mivel egy cégnél hajtunk. A szabad időm nagy részét a családommal töltöm, és ha jut egy kis idő a testem karbantartására, akkor a kedvenc sportomat űzöm és lemegyek egy kicsit a thai-boksz terembe. Régen ezt még versenyszerűen műveltem.
Ha jól tudom, van egy bece neved is, Kitől és miért kaptad?

87 Ati. igazából ez magamtól jött. Még a cb-s időből adtam magamnak ,születési évem és a nevemből adódóan találtam ki és mindenki így ismer a rádión .Illetve most már az új internetes cb ami a zello, Ott is ugyan ezen a néven lehet meg találni.

- Mikor kezdtél el furgonozni, és miért pont ezt választottad?


Fuvarozás előtte mivel foglalkoztál?

Suli után furgonoztam egy 3 hónapot kb, mivel a B kategóriás jogsim volt csak meg. Gyárban voltam sorvezető, míg a pénz összeszedtem magamnak, és lenem vizsgáztam a nagyobb kategóriára.

Van olyan szakma, amit szívesebben csinálnál, mint ezt?

Mint speditőr ki próbálnám magamat. Hát, ha tudnám az úton szerzet tapasztalataimat kamatoztatni. Persze ez csak kíváncsiságból. Tulajdon képen, én nagyon jól érzem magam így.

E szakma mellet elég sokat vagy távol a családodtól, Ők és te is hogyan kezelitek ezt a helyzetet?

Család centrikus vagyok annak ellenére, hogy ezt a szakmát választottam és szeretem. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a párom tolerálja a szakmám és tudja mennyire kedvelem, sőt inkább imádom azt, amit csinálok. Természetesen, ha választanom kellene, feltétel nélkül, Ők az elsők. A család hiánya, szerintem minden egészséges kapcsolatban, és ebben a szakmában rossz. De mivel ezzel a szakmával tudom megteremteni nekik és magamnak is azt a színvonalat ami. Szerintem elfogadott. Amit csak tudok meg akarok adni a Páromnak és a gyerekemnek. ez által magamnak is.

- Mi a véleményed erről a szakmáról?

Én úgy látom a szakmai kollegalitás egy re rosszabb irányba halad. Ami engem személy szerint zavar. Kezdő pilóták már két hónap után, úgy gondolják nekik már nincs mit tanítani, és a szakmai alázat hiányzik belőlük, nem is beszélve arról, hogy ők próbálják tanítani a rutinosabb kollégákat. (Tisztelet a kivételnek, ami ritka)
- Hogy viszonyulsz a munkaadódhoz, és hogy jössz ki a speditőrökkel.

Hál, Istennek egy profi csapattal dolgozom, ez által az én munkám is könnyebb.

Sok mindent szállítasz, volt olyan, ami különleges vagy veszélyesebb volt, mint a többi?

Volt az ADR. 3 hónapja vizsgáztam le a ADR küldemény darabos vizsgából. 3 hete vittem az első erősen maró hatású, és a környezetre veszélyes árut. Tudod, ahol a halacska a fa alatt meghal, matrica van.
- Te min változtatnál, ha megtehetnéd?

Korlátoznám a nagy multi cégek nagy létszámú autóparkjaikat, ahol 4000 autó is van. Maximálnám, a vállalkozok autóit 3-400 autóra. Ami azt eredményezné, hogy a piac versenyképesebb lenne. Mint most.
- A technika mennyire segíti a munkádat?

A mai világban a fuvarozás jóval felgyorsult, mint régen. Az internet segítségével le tudom ellenőrizni tudok e parkolni vagy nem a cég közelében illetve, a fars címeket is ki tudom küszöbölni. Természetesen a családdal való kapcsolattartás jóval könnyebb és egyszerűbb lett, mint régen. Nem is beszélve a szórakozást is.

- Végül mit tanácsolsz a kezdőknek, akik ezt szeretnék elkezdeni, hogy meg is szeressék ezt a szakmát?

Éljenek a mai technikával, és ha van kérdésük, nyugodtan tegyék fel a rutinosabb kollégáknak.  ( ez nem szégyen) Senki sem úgy született, hogy mindent tud. Még a zsenik is tanulnak másoktól.


Köszönöm a válaszokat, jó utat!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések