Szülési hitel szegényeknek. Csak legyen gyerek.

Szülési hitel szegényeknek. Csak legyen gyerek. Kormány propaganda igazolása. 










Teljesen megdöbbentem a minap mikor közölte az egyek baráti körbe tartozó barátaink,hogy babát várnak. Nem maga hír volt megdöbbentő hanem amit utána mondtak. A hír csodálatos volt. 
Minden pár életében eljön  egyszer, hogy szeretnének gyereket, tudatosan vagy csak mert becsúszott az aktus folyamán. ( a legtöbb pár)
Ha már megtörtént akkor viszont át kell gondolni mit hogyan és hol, kivel ki az alkalmas vagy választott orvos akit választanak és végig viszi a szülésig az egészet. 

Amikor az én lányom született valahogy úgy alakult, hogy jó orvost fogtunk ki.  Mai napig hálás vagyok neki amiért vigyázott rájuk. 
De mivel kezdő házasok voltunk így nem vetett fel a pénz. Már akkor is tudtuk (1989) hogy szokás adni valamit az orvosoknak. Így gyűjtésbe kezd az ember míg közben telnek a hónapok és közben folyamatosan változik a párunk mérete nem beszélve a hangulat ingadozasaról. 
Egy csomó mindent kell vásárolni de, ezt majd egy másik írásba fejtem ki. 
Természetesen itt is a szülők jöttek segítségre mert ok valahogy jobban csináltak ezt. 

Barátaink akik nem élnek rosszul de azért nem veti őket fel a pénz. 
Elmesélték, hogy van két hitelük lakás kocsi. És most, hogy babát várnak el indult az orvos keresése. Be is jelentkeztek ide is meg oda is. Persze először a helyi erőket mértek fel az utazás viszontagságai miatt. De az nem jött be.  Nem volt szimpatikus. Itt mindjárt jönnek a barátok, családi ismerősök által ajanlot dokik. 
Természetesen állami kórházak jöhetnek szoba csak. Mert a pénz meghatározó. De itt aztán igazi pofátlanság folyik. 
Az egyik szülész nőgyógyász el mondta szívesen elvállalja de, nála egy szülés 900000 Ft! Gondolják végig és ha jó értesítsenek. Nem akarom sokáig húzni. 
Rengeteg helyen voltak, volt ahol úgy kezdték 1,5 Millió, na onnan távoztak a leggyorsabban. 
Tudták, hogy nem ingyen van de erre nem számítottak.
Ne szaporítom a szót egy ismerősön keresztül meg egy elhivatott dokit választottak 350 ezer lett a vége. Most megy a gyűjtés. 

 Amikor az én lányom született a borítékot a doki zsebébe akartam csúsztattni szülés után az egyik kórházba. És a doki felpattant - ne sértsen meg és elviharzott. 
 Később is próbálkoztunk de negatív. Így azt a pénzt baba dolgokra költöttünk. 

Egy gondolatsor. 

 Én tudom,hogy változik a világ és azt is, hogy egyre inkább a pénz orientáltság a menő ez folyik csapból is. De hol a határ? Egy olyan alanyi jogon min az élet egyik legszebb dolgában mint a születés, szülés. Abban az országban ahol arra panaszkodnak, hogy fogy a népesség és nincs kedvük gyereket vallani a fiataloknak. Vajon miért is? Hibás a az egész alapjaiból! 
Ha nincs annyi pénzed, hogy plusz félmilliót rakja a dokik zsebbe akkor 
 A ne vállalj gyereket
 B ha baj van ott hal meg a párod vagy a születendő gyereked az kórházi asztalon
 C csak az szüljön aki ezt az egészet tudja fizetni
 D vegyél fel újabb hitelt

Azt hiszem ezt tudatosan így generálták. Összeesküvés elméletett szimatólok a dologban. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések